Dalmácia Szíve, 2021!                                                              

2021. július 3-10.

​

Tavaly nem is vitorláztam Rebekával! Tavasszal Nyár elején optimistán előkészítettük Rebekát, Déneskapitány vitorlázott is vele két- és fél hetet, azután bezárt a bazár. November első napjaiban láttam legközelebb a hajót, amikor is téliesítettük…

Szóval idén nagy izgalommal vártam a „szezont”! És lőn! Bár a tavaszi karbantartás idén is csak május közepén volt és idén is Déneskapitány kezdte a szezont, de július elején már velünk kanyargott az (idei első) Adria-expressz Split felé. Navigare necesse est!

Vitorlázó, szeles hét adatott nekünk. Hét fős – egyébként tapasztalt – legénységünk rögtön az első napon beavatást nyert: 6-osig erősödő északnyugatiban, 3-asig felhorgadó hullámokon vágtunk át a Čiovo és Šolta közötti széles csatornán és leltünk csendes horgonyzóhelyre a Krušica-öbölben, Šoltán. Másnap hasonló viszonyok között – talán egy fokkal csendesebb vízen újabb ugrás következett: Vis szigetén Komiža. Bár már jócskán a délutánban jártunk, csodák-csodája a mólón még kaptunk helyet, sőt kicsit később az ügyes marinérók még két óriási katamaránt is beszuszakoltak mellénk a móló tövében. A móló még épp oly magas, mint régen, így a pallónk jó meredeken állt, mély levegőt kellett venni a part és a hajó közötti közlekedéshez. Komiža jó hely és már nagyon régen kötöttem ki itt!

Az éjszakát két zajos esemény tette emlékezetessé: kettővel mellettünk egy nagyon bulis kedvű hajó volt kikötve, akik igen-igen hangosak és zajosak voltak, mondjuk ki, üvöltöttek mint egy sok sakál. A hangulatukat Jameson Wishkey-vel és megszámlálhatatlan mennyiségű sörrel fokozták. Később valaki csendre inthette őket, mert elhalkultak, talán kimentek és a parton folytatták valahol, ám az éjszaka közepén újabb csendháborítás történt, zivatarok kerülgettek minket. A szélükből kaptunk valamit, azután elcsendesedett a kikötő.

Vis szigetét délről hajóztuk körbe, majd kellemes raumban átsuhantunk Korčula nyugati csücskére, a kis szigetecskék között megbúvó Tri Luke öbölbe éjszakázni. Ez a kellemes hely jó rajtpont volt Lastovo-hoz, mely Vis mellett a másik külső szigete Horvátországnak. Először Prežba szigeténél vetettünk horgonyt, ebéd és fürdőzés céljából. Itt érdekes jelenet zajlott le. Egy fekete színű motor-vitorlás érkezett, a felvezető motorcsónakjáról udvariasan biccentettek felénk, majd behorgonyoztak mögöttünk, a part és közénk. Pedig én is igyekeztem közel állni a parthoz, de ők jobban ismerték a mélységi viszonyokat. Estére azután átvitorláztunk a sziget déli oldala mentén Skrivena Luká-ba, amely előtt egy 70 méteres sziklafal tetején 182 éve sugározza szét fényeit a Struga világítótorony.

Lastovo után ismét Korculát tűztük ki célul, ám most a keleti végét. Elindultunk, ám amikor vitorlát szerettünk volna bontani, kiderült, hogy a nagyvitorlánk megszorult az árbócban (roll-grósz), így a festői Stomorina szigetecske öblében horgonyt vetettünk, megmásztam felhúztak az árbócra és kiszabadítottam az elakadt vásznat a körülöttünk horgonyzók érdeklődésétől kísérve. A leülő szélben épp hogy elértük Korčula csücskét, Lumbarda-Tatinja álmos települése előtt parkoltunk le, azzal az alig titkolt szándékkal, hogy a közeli boltokban feltöltsük fogyóban lévő készleteinket.

A leghosszabb napunk következett, Korčula-Hvar, légvonalban is vagy 35 tengeri mérföld. Az előző esti leülős szél már előjele volt a szélcsendes délelőttnek, Rebeka motorja hosszan volt kénytelen zakatolni, ahogy igyekeztünk előbbre jutni. Hirtelen ötlettől vezérelve horgonyoztunk le ebédelni és fürödni Pločica zátonynál. A sirályok bőszen védték területüket, de csak őrszemeket állítottak, minket nem bántottak. Míg fürödtünk, feltámadt az északnyugati, teljes vitorlázattal krajcoltunk Hvar felé, ahova estére értünk be. Nagyon sok hajó állt már bent, ezért meg sem kíséreltük a városi kikötőt, viszont Déneskapitány naplójegyzetei alapján a sötétben ügyesen kitapogattuk a város szélén az egyetlen „szabad” horgonyzóhelyet, egy kicsi, de a nyugatias széltől fekvése ellenére meglepően jól védett öblöcskében. Innen reggel még a városba is be tudtunk sétálni!

Sok napja hajóztunk már, de még nem volt vége! Innen az élénkülő északnyugatiban ismét Šolta felé fordultunk és bár áthajóztunk az úgynevezett Spliti Kapun, még mindig nem Split felé vettük az irányt, hanem nyugatnak fordultunk. Menetben ebédeltünk – motoroztunk -, egy tiszteletkört tettünk Stomorska település öblében (felderítés), majd hosszú krajcolás következett, estére kikötöttünk Dr. Venik, azaz Drvenik nagyobbik szigetén. Jó kis hely, egy darabka itt felejtett Jugoszlávia a hetvenes-nyolcvanas évekből. Rendszám nélküli Zastavák és R4-esek szolgálják a helyi lakosokat (nem is kell ide más autó, a szigeten ugyanis nem nagyon vannak utak…), nincsenek hipermodern apartman házak, minden olyan kopottas, de nagyon emberi. Csöndes hely.

Reggel korán keltünk, hogy időre visszaérjünk Splitbe. Ebbe segíthetett volna az északnyugati is, de az ígéret ellenére nem nagyon fújt. Azért haladtunk, sőt, arra is futotta, hogy Sv. Fujima lagúnájában még egy búcsú fürdőt vegyünk az Adriában.

Ha valamikor, hát szombaton biztosan zsúfoltak a kikötők, ez a charter hajók váltónapja. A marina meg is várakoztatott minket, majd egy órányit köröztünk, mire kiköthettünk. Izgultunk, hogy legyen időnk rendbe szedni a hajót, mielőtt a vonatunk elindul velünk haza. Sikerült!

Kellemes hét volt! És hamarosan jön a folytatás Montenegróban, Déneskapitány és csapata már vitorlát is bontott déli irányban.

Viva Rebeka!

(Gézakapitány)

​

​

​

​

​

​

​

​